Bögötén ülésezett a Jegyzői Kollégium

2017. március 08., 17:17
Bögöte - A Sárvár Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Jegyzői Kollégiumának éves összejövetelére Bögötén került sor. Az ülésen közel egy tucat Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője, aljegyzője mellett részt vett dr. Galántai György, a Sárvári Járási Hivatal vezetője és dr. Horváth Tibor a Vas Megyei Kormányhivatal kormánytisztviselője is.

Patyi Elemér kistérségi társulási elnök, polgármester és dr. Lendvai Róbert kollégiumvezető, jegyző köszöntötte az egybegyűlteket. Az önkormányzatok életében meghatározó változás következik be az ún. ASP rendszerre való kötelező átállással, melynek lényege, hogy az Önkormányzati Hivatalok központi számítógépes rendszerre csatlakoznak, s ezen keresztül, országosan egységes módon végzik többek között az iratkezelési, pénzügyi, adóügyi, hagyatéki feladatokat. A rendszer működéséről a Magyar Államkincstár képviseletében Németh Rita irodavezető és Márton Péter osztályvezető adott részletes tájékoztatást.

A jegyzők összejövetelén részt vett Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak
és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Gregorits Erika Vas megyei titkár és Fehér József szakszervezeti vezető, akik tájékoztatást adtak az önkormányzati dolgozók érdekében kifejtett tevékenységükről. Sajnálatos módon a köztisztviselők esetében 9 éve nem volt béremelés, leszámítva a kötelező minimálbér emelkedést. A köztisztviselői illetménytábla megsemmisült, hiszen a középfokú végzettségű ügyintézők többsége szakképzett minimálbérért dolgozik. A bértábla legmagasabb szintje bruttó 170 e Ft-tal „kecsegtet” 37 évnyi jogviszony után. Nem csoda, ha magas a pályaelhagyók száma, a megüresedett álláshelyeket szinte lehetetlen betölteni. A helyzet tarthatatlanságára, a bérek rendezésének szükségességére 2016-ban kétszer is sztrájkot szerveztek. 2017-től lehetőség van arra, hogy egy önkormányzat magasabb illetményalapról döntsön, de erre a szegényebb helyhatóságoknál nincs fedezet. Tovább fokozza a bérfeszültséget, hogy egyes szakmák esetén - szociális, egészségügyi, kulturális területen - az ágazati pótlékok rendszerének köszönhetően megindult a szükséges bérrendezés, de ebből az önkormányzati hivatali dolgozók kimaradtak. Ha a helyi hivatalok nem tudnak legalább 30 százalékos béremelést adni, ellehetetlenül a helyi közigazgatás, ez pedig senkinek nem lehet érdeke.


« Vissza az előző oldalra!


Nyőgér Község Önkormányzata - Magyar